Home / News / A Fehér Ház beismerte: Joe Biden elkaphatta a koronavírust

A Fehér Ház beismerte: Joe Biden elkaphatta a koronavírust

Kate Bedingfiled szerint nincs ok az aggodalomra, mivel megtették a szükséges óvintézkedéseket, emellett az elnök korábban felvette mindhárom oltást.

A Fehér Ház kommunikációs igazgatója elmondta, hogy biztosítják a legfőbb tisztségviselők és a Fehér Ház személyzetének biztonságát, viszont megvan rá az esély, hogy az amerikai elnök covid-tesztje pozitív lesz, mivel korábban érintkezett Nancy Pelosival, aki csütörtök reggel koronavírusos lett.

Ennek ellenére hangsúlyozta, hogy Joe Biden szerda esti tesztje negatív lett, valamint mindhárom oltást felvette, továbbá elutasította azon kételyeket, amelyek szerint az elnök veszélyben lenne, mivel a kongresszusi képviselővel kevesebb, mint 15 percet töltöttek egymás közvetlen közelében.

Hozzátette, hogy a legfontosabb területeken maszkot viselnek, illetve követik a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) előírásait, valamint azt is megerősítette, hogy Biden a körülmények ellenére is „éli az életét”, mint ahogyan más amerikai állampolgárok teszik – számolt be a The Hill.

A kommunikációs igazgató közölte, hogy a Legfelsőbb Bíróság tagjának tiszteletére rendezett pénteki eseményt a szabadban tartották, ahol Kamala Harris alelnök is jelen volt, mivel a csütörtöki covid-tesztje negatív lett, továbbá a korábban betervezett nyilvános szerepléseit is folytatni fogja.