Home / News / A külügyminisztérium berendelte a budapesti orosz nagykövetet

A külügyminisztérium berendelte a budapesti orosz nagykövetet

Berendelték az Orosz Föderáció budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a délelőtt folyamán, és közölték vele a magyar kormány álláspontját, közölte Szijjártó Péter, a tárca vezetője bahreini sajtótájékoztatóján.

A hvg.hu cikke szerint a miniszer arról tájékoztatott, csütörtökön is folyamatosan zajlanak az egyeztetések az EU-ban és a NATO-ban arról, hogy milyen közös válaszokat adjanak a válságos helyzetre.

Mint fogalmazott,

mi, magyarok természetesen részesei vagyunk a közös válasznak, az előkészítésének.
Magyarországot Orbán Viktor képviseli majd az Európai Tanács csütörtök esti ülésén.

Szijjártó szerint rendkívül felelőtlen javaslatok azok a kezdeményezések, amelyek azt próbálják elérni, hogy Magyarország akár fegyverzettel, katonai felszereléssel vagy katonákkal szálljon be ebbe a konfliktusba.

====

Orbán: Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia!

A HM egyik műveleti termében tekintette meg a kormányfő, mire áll készen a Honvédség.

Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai helyzet miatt szerdán beugrott a Honvédelmi Minisztériumba, erről videót is kitett Facebook-oldalára ezzel a felütéssel:

Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia!

A kormányfő a miniszterrel és katonatisztekkel egyeztetett, miközben nagy képernyőn nézték a Keleti Pajzs 2022 hadművelet térképét. Elmondta a videóban, feszült a helyzet Ukrajna és Oroszország között, és „mindent meg kell tennünk a háború elkerülése érdekében”.

Hozzátette, azért kell ebből a konfliktusból kimaradni, mert az ország biztonsága a legfontosabb érdek.

Orbán szerint szó sem lehet „azoknak a baloldali javaslatoknak” az elfogadásáról, amik katonákat és fegyvereket küldenének Ukrajnába.

Szerinte Magyarországnak a béke érdekében kell fellépnie, de a hadseregnek fel kell készülnie sok-sok menekült fogadására.

„Ma azt a benyomást szereztem, hogy erre képesek vagyunk, Magyarország biztonsága jó kezekben van” – zárta mondandóját a miniszterelnök, aki a kritikák szerint erősen oroszbarát politikát folytat, ellenben megszavazta a Moszkvára vonatkozó uniós szankciókat.