Home / News / Akkor és most: 21 éve ugyanolyan szép Thalía, a Marimar és Rosalinda sztárja

Akkor és most: 21 éve ugyanolyan szép Thalía, a Marimar és Rosalinda sztárja

Egykor a Marimar sorozatban lett népszerű nálunk is, később a Rosalinda főszereplőjeként rajongott érte a fél ország. Thalía Sodi azóta sem változott, pedig évtizedek teltek el.

Idén lesz 45 éves Thalía, de gyakorlatilag egy nappal sem tűnik idősebbnek, mint ahogyan a telenovellákban megismertük. A ’90-es évek közepén lett az egyik legnépszerűbb sorozatsztár, aki nemcsak színésznőként, hanem énekesnőként is brillírozott.

Egészen addig, ameddig 2000-ben feleségül nem ment Tommy Mottolához, aki zenei producerként már nem akarta látni a feleségét ilyenfajta “limonádékban enyelegni”.

Na, szóval elég annyi, hogy bár senki nem fogadott volna nagyobb összegben, a házaspár még ma is együtt van, és bármennyire és féltették a színésznőt Mariah Carey exétől, láthatóan alaptalan volt minden pletyka.

Az esküvői fotón és a néhány napja, a Tony-gálán készült képen csak az a feltűnő, hogy Mottola mennyire megöregedett, miközben a színésznő ugyanolyan jól néz ki. Mindez Thalía szerint a rendszeres orgazmusnak köszönhető, bár sokan kétlik, hogy a 67 éves férj képes megfelelni a színésznő szexuális igényének, nevezetesen, hogy napi 50 orgazmusa legyen.

Na de visszatérve a színésznőhöz, azért meg kell hagyni, remekül mutatott a Tony-gálán idén is. Sőt, talán még jobban, mint az elmúlt években.

Sikeres üzletasszony, saját ruha- és sminkkollekcióval, amelyet Amerikában is forgalmaznak. De a valódi boldogság Thalía számára a családja, és az, hogy végül 40 évesen másodszor is anya lehetett.

Talán éppen ezért szívügye Thalíának az anyák és gyermekeik jóléte, egy jótékonysági szervezet keretében támogatja is, csakúgy, mint az oktatást és az egészségügyet.