Home / News / Babát fürdettek, vacsoráztattak és pelenkáztak a mentősök a Nyugat-Dunántúlon

Babát fürdettek, vacsoráztattak és pelenkáztak a mentősök a Nyugat-Dunántúlon

A 35 éves édesanya nem akart kórházba menni, mert félt egyedül hagyni a kicsiket. A találékony mentők erre a helyzetre is találtak megoldást.

A múlt héten a Nyugat-Dunántúlon a mentőket egy 35 éves édesanyához hívták ki, mert hirtelen rosszul lett. A helyszínre egy mentőegység és egy távolabbi esetkocsi érkezett, akik percek alatt a helyszínre értek és rögtön ellátták az asszonyt. Az gyorsan kiderült, hogy a további vizsgálatok céljából kórházba kell szállítani, azonban az édesanya ezt nem szerette volna, ugyanis nem volt senki, akire ráhagyhatta volna a kicsiket. Az aggódó mentősök tudták, hogy ezek a vizsgálatok nem várhatnak, így gyorsan kerestek és találtak is megoldást – írja az Országos Mentőszolgálat Facebook oldala.

A mentők a mentésirányítás segítségét kérték a szorult helyzetben, akik gyorsan értesítették a másik faluban élő rokonságot. A beteggel nem várhattak tovább, és az esetkocsival kórházba szállították, és a rokonok érkezéséig az ott maradó, hős mentősök vigyáztak a kisgyerekekre. Megvigasztalták a riadt gyerekeket, befejezték a vacsoráztatásukat, volt pelenkázás és még az esti fürdetésbe is belekezdtek, amikor megérkeztek a rokonok, hogy átvegyék a felügyeletet.