Home / News / Donáth Anna: Értem a kritikát az EU felé

Donáth Anna: Értem a kritikát az EU felé

„Igen, értem a kritikát, hogy az EU kevésbé cselekvésorientált, inkább egy bürokratikus szervezet

– de ne gondoljuk, hogy létrejött volna a jogállamisági mechanizmus, vagy számonkérné a helyreállítási pénzek visszatartásával az antikorrupciós vállalásokat az Európai Bizottság a magyar kormányon, ha nem helyezünk rá minden eszközzel politikai nyomást” – jelentette ki Donáth a posztjában.

A Momentum elnöke szerin a negyedik kétharmad után egy ellenzéki pártnak legalább két fontos feladata van: válaszokat keresni „a kormány által előidézett gazdasági visszaesés és a tervezett megszorítások következtében a korábbiaknál is több magyart érhet el a súlyosbodó megélhetési válságra,” és „a kormány valódi ellensúlyt képező ellenzékeként” működni.

„Ez utóbbit a magyar parlamentben nyilvánvalóan nem lehet megtenni, erre ma csak az ellenzéki vezetésű önkormányzatokban és az Európai Parlamentben van lehetőségünk.

Hiszen jelenleg már csak az Európai Unió intézményei tudnak valós ellensúlyként működni a kormánnyal szemben” – írja Dontáh Anna.

Kijelenti, hogy EP-képviselőként azért vesz részt az EU jogállamisági vizsgálataiban, hogy „a legnehezebb időkben se tévesszük szem elől, hogy milyen Magyarországot akarunk: olyat, amelyben nem minden egyetlen ember akaratán múlik.”

Szerinte a „jogállamisági problémák” nem szűntek meg a Fidesz győzelmével.

„Sőt, fel fognak erősödni. Nem elengedni kell a magyar demokráciáért folytatott csatát, csak jogállamiság, fékek és ellensúlyok helyett arra kell rámutatnunk, hogy mekkora kiszolgáltatottságot jelent, ha megszűnnek körülöttünk azok a lehetőségek, amelyek megvédhetnek a hatalom túlkapásaival szemben” – áll a posztban.