Home / News / Érdekes sztori: Tornóczky Anita első találkozása Medgyessy Péterrel

Érdekes sztori: Tornóczky Anita első találkozása Medgyessy Péterrel

Tornóczky Anita elmesélte, hogyan találkozott először mostohaapjával, Medgyessy Péterrel, az egykori magyar miniszterelnökkel.

Medgyessy Péter is nagy utat járt be a politikában, és rövid ideig még Magyarország miniszterelnöke is lehetett. Nagyon rövid idő jutott neki a miniszterelnöki székben, hiszen 2002. május 27. után 2004. szeptember 29-én már távozott is.

Azóta sok idő telt el, idén októberben pedig már a 80. születésnapját fogja ünnepelni az egykori miniszerelnök, aki korábban pénzügyminiszter is volt a 80-as és a 90-es években, szintén csak rövidebb ideig.

Tornóczky Anita az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban beszélt arról, hogyan találkozott először Medgyessy-vel. Anita nem gondolta volna, hogy az édesanyja egy országosan is ismert férfival ismerkedett meg, és kiderült, hogy már kisgyerekkora óta érdekelte a politika.

Berki Mazsi ismét jelentkezett a borzalmas támadás után, hálás a rendőrségnek

Ezek után pláne sokat mondhatott neki Medgyessy neve, de akkoriban még csak 11-12 éves volt. Egy szállóban mutatta be édesanyja a politikusnak a lányát, aki arra emlékszik, hogy négyszer vett fel és le a kabátját és a sálát, annyira izgult.

A cikk nem ért véget, folytatásához lapozz a következő oldalra.

Étkezés közben adott tippet Medgyessy a nevelt lányának, akiből akkor minden izgalom elszállt, már nem volt zavarban. Medgyessy hamar leszögezte, tiszteli Anita édesapját, nem akar az apja lenni, hanem egy felnőtt barát, és ehhez a mai napig tartja magát. „Soha nem akart klasszikus értelemben nevelni.”