Home / News / Jemeni polgárháború: Légicsapás ért egy befogadóhelyet, rengeteg halott és sérült

Jemeni polgárháború: Légicsapás ért egy befogadóhelyet, rengeteg halott és sérült

Legalább hetvenen meghaltak és százharmincnyolcan megsebesültek a támadásban az Orvosok Határok Nélkül (MSF) adatai szerint.

Sokan meghaltak egy ideiglenes befogadóhelyet ért légicsapásban az észak-jemeni Szaada kormányzóságban, a kormányellenes húszik erősségében.

A térséget ellenőrzésük alatt tartó síita lázadók a Szaúd-Arábia vezette arab katonai koalíciót tették felelőssé – jelentette a Reuters hírügynökség szemtanúkra hivatkozva.

A mentők még kora délután is kutattak az esetleges túlélők után az épület romjai alatt. A befogadóközpontban sok afrikai migráns is volt.

Jemenben a déli nagyvárost, Ádent kivéve, pénteken szerte az országban nem volt internetszolgáltatás.

A húszik médiája szerint ennek az az oka, hogy az arab koalíció a légicsapásban egy távközlési létesítményt is tönkretett a nyugati Hodeida kormányzóságban.

A Reuters nem tudta ellenőrizni ennek az állításnak a helytállóságát – emelte ki az MTI.

A szaúdi vezetésű szövetség csütörtökön mindenesetre beszámolt arról, hogy légitámadásokat hajtott végre „húszi katonai létesítmények” ellen Hodeidában és a fővárosban, Szanaában, valamint rakétaindító állások ellen Bajdá kormányzóságban is.

A légicsapásokat azután hajtották végre, hogy a húszi felkelők dróntámadásában hétfőn három ember halt meg Abu-Dzabiban, az Egyesült Arab Emírségek fővárosában.

António Guterres ENSZ-főtitkár péntek este elítélte a Szaada és Hodeida elleni légicsapásokat, és hatékony vizsgálatokat kövelt.

Lana Zaki Nuszeibeh, az Egyesült Arab Emírségek ENSZ-nagykövete az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülése után, amely „a lehető leghatározottabban elítélte az Abu-Dzabiban elkövetett gyűlöletes terorrista merényleteket”, kijelentette, hogy a katonai szövetség “arányos választ adott minden katonai műveletében.”

Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztossága Twitter-üzenetében mélységes megdöbbenését fejezte ki a lakott területek elleni támadások miatt.

Jemenben 2014 augusztusa óta dúl polgárháború az Irán támogatását élvező, síita húszik és a rijádi emigrációban élő Abed Rabbó Manszúr Hádi jemeni elnökhöz hű erők között, amelyeket a szaúdi vezetésű arab koalíció 2015 óta támogat.