Home / News / Lavrov: Kizárt, hogy a jelenlegi ukrán vezetéssel tárgyaljunk!

Lavrov: Kizárt, hogy a jelenlegi ukrán vezetéssel tárgyaljunk!

Kizárt, hogy a jelenlegi ukrán vezetéssel tárgyaljunk!

− Nem látjuk a lehetőségét, hogy egy kormányzatot, amely saját népe ellen népirtással és üldöztetéssel lép fel, demokratikusként ismerjünk el − fogalmazott pénteken Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Lavrov kizárta annak az esélyét, hogy a jelenlegi ukrán vezetéssel tárgyalásokat folytassanak a háború lezárására, ezzel ismételten utalva arra, hogy Moszkva célja a kijevi kormányzat leváltása.

Az orosz diplomácia vezetője megismételte Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki állításait, miszerint az orosz egységek célja az ország „nácitlanítása” és katonai leszerelése. − Jelenleg a kijevi vezetés két külső erő irányítása alatt áll: a nyugati hatalmak, valamint a neonácik rendelkeznek döntéseik felett − mondta Lavrov.

− Amint az ukrán haderők parancsnoka bejelenti, hogy leteszik a fegyvert, abban a pillanatban készen állunk a tárgyalások megkezdésére

− fogalmazott a külügyminiszter. Ezt követően elmondta, az orosz egységek nem támadnak civil célpontokat, valamint az ukrán hadsereg által elszenvedett veszteségeket is próbálják minimalizálni. − Kizárólag katonai-stratégiai objektumokat veszünk célba − szögezte le.

− A különleges katonai művelet hamarosan újra elhozza a békét Ukrajnában és megakadályozza, hogy a konfliktus kiterjedjen Európa más országaira

− fogalmazott Szergej Nariskin, az orosz Külföldi Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője, utalva ezzel arra,

hogy az orosz művelet hamarosan a végéhez érhet és elmozdíthatják az ukrán kormányt a hatalomból.

Borítókép: Szergej Lavrov orosz külügyminiszter megbeszélést folytat Vlagyimir Putyin orosz elnökkel (a képen nem látható) Moszkvában 2022. február 14-én (Fotó: MTI/AP/Szputnyik/Alekszej Nyikolszkij)