Minden emelkedik. Legalábbis az infláció felfelé szalad, a jegybanki alapkamat átlépte a bűvös 10 százalékos határt, s emiatt a hitelkamatok – igaz, visszafogottabban – szintén emelkednek. A másik oldalon ugyanakkor a fizetések is növekednek. A money.hu azt vizsgálta meg, hogy a hivatalos adatok alapján a különböző megyékben mekkora összeget lehet hiteltörlesztésre fordítani.
Megyénkét eltérő a bérdinamika
Erőteljes béremelkedésről szólnak a hivatalos statisztikák. A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagbér az első negyedév végén 338 ezer forint volt. Ez 20 százalék feletti béremelkedési tempót jelent éves összevetésben, hiszen 2021. I. negyedévében a nettó átlagfizetés nem érte el a 280 ezer forintot.
Az azonban már a béremelkedések esetében sem mindegy, hogy hol is élünk. A különböző megyékben ugyanis – bár mindenhol kétszámjegyű volt a béremelkedés, a növekedési ütemet és főleg a konkrét összeget nézve komoly különbségek vannak.
Juss pénzhez akár 24 órán belül!
2,5 millió forint személyi kölcsön a CIB Bank ajánlatában, a legkedvezőbb* 12.2%-os THM mellett, gyors folyósítással. 55 118 forint 60 hónapig.
*legkedvezőbb ajánlat a money.hu összehasonlítása alapján – jogi információk
Ez leginkább abból látható, hogy
Pest vármegyében 14 százalékos volt a nettó átlagbérek emelkedés.
17-18 százalékos növekedést mondhatott magáénak Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun, Szolnok, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Heves és Veszprém megye.
Eközben a többi megye és Budapest 20 százalék feletti eredményt ért el.
A legjelentősebb béremelkedés Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében volt, 26 százalékot tett ki.
Drasztikus bérkülönbségek
Szabolcsnak szüksége is van az átlagot meghaladó növekedésre, mert:
a pontos összegek alapján a rangsor végén áll. Az itt élők alig több mint 247 ezer forintot visznek haza havonta.
A legmagasabb nettó fizetés Budapesté, a fővárosi átlagbér megközelíti a 426 ezer forintot.
A főváros mellett az országos átlagot egyedül Győr-Moson-Sopront tudta átlépni, közel 344 ezer forinttal.
Az elmúlt évben a fővárosi bérdominancia tovább erősödött. Míg 2021 tavaszán a budapesti átlagbérek csak 23,8 százalékkal haladták meg az országos átlagot, idén már közel 26 százalékos a különbség. A már említett Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei munkavállalók felzárkózásuk ellenére még mindig csak az országos átlag 71,9 százalékát keresik – igaz ,egy éve még a 70 százalék is csak vágyálom volt.
Ennyi hitelt vehetnek fel az emberek
A nettó bérek alapvetően meghatározzák a hitelképességet. A jogszabályok szerint a nettó jövedelemnek az 50 százaléka mehet hiteltörlesztésre, magasabb – havi nettó 500 ezer forintot meghaladó – fizetések esetén ez 60 százalék lehet.
Miután a megyékben élők átlagfizetése alaposan eltér, jókora eltérés van a hitelfelvételi lehetőségekben is a megyék között.
A fővárosban a hitelfék szabályok kimaxolásával majdnem 213 ezer forint lehet a havi hitelrészletekre fordítható összeg. Egy évvel ezelőtt még csak 173 ezer forintig tudott eladósodni az átlagbérrel bíró ügyfél.
Győr-Moson-Sopronban – hiába a második legnagyobb a kereset – már a tavalyi budapesti törlesztőrészlet sem vállalható be – kevesebb, mint 172 ezer forintos törlesztést bír el az északnyugati megye átlagbére.
A megyék többségében (Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Vas, Heves, Veszprém, Pest, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Bács-Kiskun, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Zala, Somogy, Nógrád) 140-160 ezer forintot vihet el a törlesztés.
Békésben és Szabolcs-Szatmár-Beregben ugyanakkor a 130 ezer forintos törlesztőrészlet is elérhetetlen az átlagbérből.
Szabolcsban az átlagbér 5 milliós személyi kölcsönre elég
Természetesen a lakásárak is eltérőek az egyes megyékben, ezért érdemesebb azt vizsgálni, hogy a fenti törlesztőrészlet mekkora személyi hitel felvételét tenné lehetővé. A money.hu szakemberei a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által 2022. májusára kimutatott 14,22 százalékos átlagkamattal számoltak.
Eszerint 5 éves futamidőre
egy budapesti átlagbérrel rendelkező ügyfél akár 9 millió forintot is fel tud venni anélkül, hogy megsértené az MNB hitelfékszabályait,
a győri átlagbér már csak 7,3 millió forintos kölcsönt garantálna,
egy pest megyei átlagbérrel bíró polgár maximum 6,3 millió forintos kölcsönre számíthat a fenti kondíciókkal,
Szabolcsban ugyanakkor már csak 5,2 milliós hitel fedezetére elég az átlagbér.
Nem szabad kifeszíteni magunkat
A money.hu szakértői azonban eddig is és most is felhívják a figyelmet arra, hogy egyrészt nem szabad a jogszabályban meghatározott 50 vagy 60 százalékos határig elmenni. Hagyni kell mozgásteret a családi büdzsében – főleg most, a rezsiárak emelkedése idején.
Ugyanakkor az is lényeges, hogy a nettó jövedelmek összevonhatóak, azaz ha többen rendelkeznek fizetéssel, akkor feljebb megy a plafon.
Összehasonlítással is szépen csökkenhet a törlesztőrészlet
Szintén nagyon fontos, hogy hitelfelvétel előtt a teljes kínálatot alaposan át kell nézni, mert tetemes eltérések lehetnek a bankok ajánlatai között.
Egy 5 millió forintos, 60 hónapra igényelt személyi kölcsön esetében minimum 400 ezer forintos jövedelem esetén a legkisebb kamat 8,99 százalékos. Ám akár kétszer ekkora kamattal bíró ajánlatot is kaphatunk a bankunktól. A különbség a money.hu személykölcsön-kalkulátora szerint a törlesztőrészletben a legrosszabb és a legjobb ajánlat között 25 százalékos. Forintra lefordítva: a legjobb ajánlat kiválasztásával 48 442 forintból megúszható az 5 milliós hitel törlesztése. Ennél negyedével többet, 60 581 forintot is fizethetünk, ha nem nézünk körül és a legdrágább konstrukciót választjuk.
Nettó átlagbérek megyénként