A következő fotók több mint fél évszázada készültek, és a magyar szülészetekről mesélnek.
Mikor megszületett az első fiam, több hatvan év feletti rokon és ismerős édesanyától, nagymamától kaptam tanácsként: „Addig pihenj, míg a kórházban vagytok!”
Nem értettem, mire gondolnak, hiszen összesen négy újszülöttel és három másik anyukával feküdtem egy szobában.
A rooming-in – vagyis a baba-mama páros 24 órás együttléte – persze a rendszerváltást megelőzően ismeretlen fogalom volt a hazai kórházakban. Ez a szeparáció az anyukák pihenését talán megkönnyítette, de semmilyen más előnnyel nem szolgált.
Szülészet a ’60-as, ’70-es évek Magyarországán
A ’60-as, ’70-es években született babáknak még kórházban kellett születniük, mivel az 1950-es években betiltották az intézményen kívüli szüléseket – és legálisan egészen 2011-ig nem is volt rá mód itthon.
Ebben az időszakban a zsúfoltság, a szülések manuális – és egyéb más – módszerekkel történő siettetése volt jellemző a szülészeti osztályokon.
A magas születésszám nem tette lehetővé, hogy a szülés előre ki nem számítható idejéhez rugalmasan alkalmazkodjanak az orvosok, nővérek.
A csecsemőosztályokon a babákat a könnyebb logisztika érdekében az édesanyjuktól elszeparálva helyezték el, az anyukák pedig csak háromóránként szoptathatták meg őket
– az eközben eltelt időben teáztatták az újszülötteket. Mutatunk néhány Fortepan-fotót, mely több mint fél évszázada készült, és a magyar szülészetekről mesél.
A ’60-as években – és évtizedekkel később is – ezekkel a hálós babamérlegekkel mérték itthon az újszülöttek súlyát a kórházban.
A szabad testhelyzetválasztás a magyar szülészeteken 1972-ben még nagyon távoli fogalom volt.
A SOTE csecsemőosztályán készült fotón jól látható, hogy 1968-ban még nem az édesanyák büfiztették a babáikat evés után, hanem a fizika törvényeire bízták azt a csecsemős nővérek.
Semmelweis Egyetem I. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika csecsemőosztályán 1972-ben az újszülötteket televízión keresztül mutatták meg a látogatóknak. Van kórház, ahol ma is alkalmazzák ezt a módszert.
Az akkori szokásnak megfelelően a babákat pólyába csavarták, melynek előnye volt, hogy nyugodtabb alvást tett lehetővé, valamint könnyebb volt kézben tartani az újszülöttet.
1970-ben az újszülöttek életük első napjainak nagy részét nem az édesanyjukkal, hanem a csecsemős nővérekkel töltötték.
Hazánkban évtizedek óta szokás, hogy az újév első babáját és édesanyját televíziósok látogatják meg a kórházban. 1974-ben is megmutatták az év első újszülöttjét a nagyvilágnak.
Amikor a mózeskosár még valóban kosár volt. A ’70-es években a legtöbb újszülöttet ebben vitték haza a kórházból szülei.