Orosz-ukrán háború: békepárti üzenet miatt keverték le a német bajnoki közvetítését Oroszországban.
Az elmebeteg orosz-ukrán háború egyre kellemetlenebb szitukba hajszolja Putyint, az orosz diktátort. A DSC Arminia Bielefeld a Bayern Münchent fogadta vasárnap a Bundesliga harmincadik játéknapján, a Schüco stadionban.
A vesztfál kiscsapat és a bajor gólem csatáját
az orosz Match televízió is közvetítette. A BL-től éppen búcsút vevő (abschied nehmen) bajorok hármat gurítottak idegenben Frank Kramer fiainak, a másodikat például az első félidő ötvenkettedik (!) percében. Szóval csordogált a meccs a maga medrében, mígnem a harmincadik percben,
0:1-nél elsötétedett a képernyő Oroszország szerte.
Az ok pedig: az adásszerkesztők bevágtak egy „Stop war Putin” feliratú feliratot. Az állását – vagy ki tudja, talán az életét is féltő – orosz kommentátor pedig közölte, hogy a Match TV „nem keveri a sportot a politikával”, úgyhogy ennyi volt a bulikának – írja a Kurier.
Két héttel ezelőtt a Borussia Dortmund-RedBull Lipcsét illetve a Borussia Mönchengladbach – FSV Mainz mérkőzést lőtték le az orosz éterben, szintén a hirdetőtáblák háborúellenes szövege miatt.
És akkor a hagyományosan “oroszbarát”
lengyel Legia Varsó ultráinak figyelmes gesztusáról még szó sem esett…