Szabó Rebekát, a Párbeszéd politikusát indítja el az egyesült ellenzék a hétfőn kínos körülmények miatt visszalépő képviselőjelölt Gér Mihály helyett – derül ki a Párbeszéd Magyarországért közleményéből, amit szerdán először a Facebookon tettek közzé.
Eszerint az Egységben Magyarországért választási pártszövetség pártelnöki értekezlete egyhangúlag támogatta Szabó Rebeka indulását.
Egyetlen másodpercig sem volt kérdés számomra, hogy vállalom a feladatot. Az ország érdeke, hogy leváltsuk az aljas, korrupt Orbán-rezsimet, és ha ehhez az kell, hogy a Pest megyei 10-es választókerületben nézzek szembe a hatalom emberével, akkor ezt fogom tenni
– idézi Szabót a közlemény. Az ökológus végzettségű politikus a Párbeszéd alapító tagja volt, 2010 és 2014 között országgyűlési képviselőként dolgozott.
A politikusnő immár nyolc éve tevékenykedik Zugló alpolgármestereként, 2020 szeptemberétől pedig – társadalmi munkában – Karácsony Gergely főpolgármester állatvédelmi témákban illetékes megbízottja.
Bár Gér Mihály, az előválasztáson győztes ellenzéki jelölt már összegyűjtötte a szükséges ajánlásokat, hétfőn kényszerült visszalépni, miután nyilvánosságra kerültek egy öt és fél évvel ezelőtti gázolása után tett, áldozathibáztató bejegyzései.
======
Csollány Szilveszter felesége nyilatkozott a temetés után: „Elment a világ legjobb férje, életem szerelme, a világ legjobb édesapja”
Csollány Szilvesztert ma kísérték utolsó útjára.
Rengeteg ember vett részt Csollány Szilveszter temetésén: neves sportolók, politikusok, barátok rótták le a tiszteletüket az olimpiai bajnok sportoló előtt.
Az utolsó útjára már csak a családja kísérte el, a temetés után pedig megszólalt a felesége, Csollány Judit, aki először nyilatkozott szeretett férje halála óta.
„Szavakban leírhatatlan a fájdalmuk. Elment a világ legjobb férje, életem szerelme, a világ legjobb édesapja. Mindenki a nagyszerű sportolót, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornászt ismeri, aki 49 évesen egyedül felkészült, és lefutotta a maratont.
Azt azonban talán már kevesebben tudják, hogy mindene volt a családja, a gyerekei, bármit megtett értük, kislányunk allergiája miatt még főzőtanfolyamra is járt.
Sokszor mondta: ha a család boldog, nincsen gondod! Imádta a természetet, itthon kertészkedett, sokat kirándultunk, utaztunk, szerette a művészeteket, még zongorázni is megtanult autodidakta módon, sőt komponált is.
Egy fantasztikus sportkarrier után varázslatos, kiteljesedett családapa lett. Semmi baj, megyünk tovább – ez volt a szavajárása, ebből próbálok most erőt meríteni. Kimondhatatlanul hiányzik…” – mondta a Magyar Torna Szövetségnek.