Az egész világot, és látszólag az orosz vezetést is meglepte, mennyire gyengén teljesít az orosz hadsereg.
Pedig ez a putyini rendszer lényegéből következik, és részben az orosz elnök tudatos döntéseinek következménye.
Miután a világ többé-kevésbé felocsúdott abból a sokkból, amit az Ukrajna elleni orosz támadás megindulása okozott, a következő nagy meglepetést az okozta, hogy milyen elképesztően gyengén is szerepel e konfliktusban az orosz haderő.
Nagyjából 1945 óta alapvető feltételezése volt az a világnak, hogy a szovjet, később az orosz hadsereg akkor söpörhetne végig Európán az Atlanti-óceánig, amikor akar, és ebben csak az amerikai katonai jelenlét és segítség, és persze az atomháború végső kártyája akadályozhatná meg.
Ehhez képest most kiderült, hogy az orosz hadsereg nemhogy Párizsig, de Kijevig sem tud eljutni, miközben nem a NATO-val, hanem ukrán reguláris és irreguláris, a Nyugat által valamennyire felfegyverzett és kiképzett alakulatokkal került szembe.
Valódi ellenfelek nélkül
Természetesen rengetegen kerestek választ arra, hogy ennek mi az oka. Vegyük sorba ezeket a megfejtéseket. Mindenképpen fontos tényező, hogy valójában a szovjet-orosz hadsereg pontosan 1945 óta nem vívott valódi háborút jól szervezett, jól felfegyverzett ellenféllel szemben.
Orosz fegyverek, orosz tanácsadók, kiképzők, sőt talán katonák is részt vettek a koreai vagy a vietnami háborúkban, ahogy különböző fegyveres konfliktusokban a világban az 1970-es évekig, például Afrikában, és persze ott volt az 1956-os magyarországi, majd az 1968-as csehországi forradalom leverése, hatalmas túlerővel, legfeljebb néhány ezer rosszul felfegyverzett ellenálló legyűrésével.
Aztán jött az afganisztáni invázió, ami talán a legközelebb volt egy rendes háborúhoz, de itt sem reguláris erőkkel került szembe a Vörös Hadsereg.
Az itteni véres kudarc a Szovjetunió összeomlásának okai között is előkelő helyen szerepel – bár tény, hogy Afganisztánban az Egyesült Államok vezette koalíció is hasonló eredményre jutott néhány évtizeddel később.
Következett az orosz korszak, és további konfliktusok: az első csecsen háborút elvesztette az orosz hadsereg, a másodikban már le tudta gyűrni a csecsen gerillák ellenállását, hatalmas túlerő bevetésével.
A legközelebb még 2008-ban, Georgia (Grúzia) lerohanásakor került egy hagyományos háborúhoz az orosz hadsereg, de a néhány nap alatt lezavart hadművelet alatt a kicsi és rosszul felfegyverzett grúz hadsereg nem fejtett ki érdemleges ellenállást.
Az elmúlt években orosz katonák harcoltak persze Kelet-Ukrajnában és Szíriában is, és ugyan utóbbi jó alkalom volt a legújabb orosz eszközök éles tesztelésére, még mindig nagyon messze álltak egy valódi háború nagyságrendjétől.
Amit most látunk, az tehát a második világháború óta az első valódi tesztje annak, hogy az orosz hadsereg végre tud-e hajtani nagyszabású, összehangolt hadműveleteket valódi ellenállással szembesülve. Az eredmény magáért beszél.
Mindent áthat a korrupció
Persze a valós tapasztalat hiányát részben ellensúlyozni lehet gondos kiképzéssel, folyamatos gyakorlatozással, és látszólag sem ebben, sem pénzben nem volt hiány az elmúlt években Oroszországban.
Csakhogy korrupcióból sem. A híradásokból, titkosszolgálati jelentésekből egyértelműen látható, hogy annak – az orosz gazdasághoz mérten különösen – hatalmas összegnek, amit az orosz haderőre a moszkvai vezetés elköltött az elmúlt években, egy jelentős része egyszerűen magánzsebekben tűnt el.
Az orosz hadsereg élelmiszerellátásáért például nagyrészt a „Putyin szakácsa”-ként is emlegetett Jevgenyij Prigozsinhoz köthető cégek felelnek.
Prigozsin a Wagner-csoport zsoldoshadsereg főnöke, valamint az orosz internetes dezinformációs és trollhadsereget összefogó IRA (Internetkutató Ügynökség) működtetője, az orosz elnök fontos oligarcháinak egyike.
A közbeszerzéseket manipuláló, még az azóta bebörtönzött ellenzéki, Alekszej Navalnij által feltárt céghálózata több száz millió dollár értékben nyert el szerződéseket az orosz fegyveres erőktől élelmiszerbeszállítóként.
Az orosz katonák viszont már bőven a háború előtt is rettenetes, egyes beszámolók szerint az orosz börtönkosztnál is gyengébb minőségű élelmezést kaptak.
A frontról érkezett képek és beszámolók szerint most megesett, hogy 2015-ben lejárt szavatossági idejű élelmiszercsomagokat osztottak ki a harcoló egységeknek.
Hasonló lehet a helyzet a fegyverek és a lőszerek területén.
Az hamar kiderült, hogy az orosz propagandagépezet által előszeretettel mutogatott csúcstechnológiás fegyverekből vagy nincs elég, vagy csak a tervezőasztalon, esetleg prototípusként léteznek, de most az is látszik, hogy a tömegesen hadrendbe állított fegyverek, eszközök sincsenek karbantartva, a meghibásodások száma elképesztően magas lehet, akár a lerobbant tankokról, akár a fel nem robbanó rakétákról beszélünk.
Ez részben az alacsony morálra vezethető vissza, részben pedig arra, hogy az erre kiutalt pénzek és eszközök egy jó része is eltűnik.
Évtizedes hagyományai vannak az orosz fegyveres erőknél az üzemanyaggal való csencselésnek is, a logisztikai gondok mellett ez is magyarázhatja, hogy a világ egyik legnagyobb olajtermelő országának harckocsijai üres tankkal vesztegelnek ellenséges területen.
Ez nem hiba, így van tervezve
Mindez részben – mint Prigozsin esetében – természetesen Vlagyimir Putyin tudtával és beleegyezésével történik, részben – az alsóbb szinteken – akarata ellenére. Miért nem lépett fel ez ellen az orosz állam hatékonyabban? A válasz kettős.
Egyik fele az, hogy egy minden ízében a korrupcióra és a hozzáértés helyett a lojalitásra építő rendszerben nem igazán lehet olyan buborékokat fenntartani, amelyekben más, a valódi teljesítményt előtérbe helyező szabályok vannak érvényben.
A válasz másik fele viszont meglepőbb: valójában Putyinnak – eddig legalábbis semmiképpen – nem volt érdeke egy valóban erős és kompetens hadsereg fenntartása.
A diktatúrákra hajlamosak vagyunk valamilyen erős katonai háttérrel megtámogatott államformaként gondolni, pedig ez korántsincs feltétlenül így.
Ha egy diktátornak – vagy mint Putyinnak, egy diktatorikus eszközökkel kormányzó, látszatdemokráciát fenntartó, választásokon nem leváltható vezetőnek – nincs valódi félnivalója fegyveres külső beavatkozástól vagy belső ellenállástól, akkor egy erős hadsereg, élén karizmatikus, nagy hatalommal bíró vezetőkkel, valójában a legnagyobb veszélyt jelenti saját hatalmára.
Ahogy a szovjet rezsim sem a Vörös Hadsereg, hanem a Párt diktatúrája volt, úgy az oroszországi rezsim, Putyin uralma sem a hadseregre, hanem a titkosszolgálatokra (elsősorban az FSZB-re), illetve az oligarchákkal, sőt a szervezett bűnözéssel fenntartott kölcsönösen előnyös kapcsolatokra épül.
Egy erős, kompetens hadsereg fenntartása valójában veszélyt jelentene a rezsimre, hiszen mi más lenne képes megdönteni Putyin uralmát, mint egy jól szervezett, hatékony katonai puccs?
E veszélyt megelőzendő az orosz hadsereg valójában egyáltalán nem a tetején, hanem az alján van a különböző állami szervezetek hierarchiájának.
Kamil Galejev biztonságpolitikai elemző ennek alátámasztására olyan, korábban az orosz sajtóban is megjelent híradásokat szedett össze, amelyekből egészen elképesztő kép rajzolódik ki. Több esetben előfordult, hogy különböző bűnözői csoportok zsaroltak ki pénzt fenyegetésekkel katonáktól.
Az így célbavettek között ott voltak a nukleáris csapásmérő erőkhöz tartozó katonák is, illetve előszeretettel lettek megzsarolva a Szíriában harcolt katonák, tehát azok, akik valódi harci tapasztalattal rendelkeznek, cserébe viszont orosz viszonylatban jó pénzt kaptak szolgálataikért.
Az sem ritka, hogy a besorozott kiskatonákat melegprostitúcióra kényszerítik feletteseik, hogy így tegyenek szert egy kis mellékesre.
