Claire Druce teljesen megváltoztatta életmódját, aminek hála sikerült 40 kilót lefogynia.
Claire Druce négygyermekes édesanya életét teljesen megváltoztatta, amikor megpillantotta saját magát még tavaly egy karácsonyi fotón.
Párja, Paul Jones osztotta meg vele az ominózus fényképet 2020-ban, és Claire Druce bizony szó szerint többet látott magából, mint szeretett volna.
Fogyás természetes úton
A negyvenéves, Angliában élő nő ekkor gondolkozott el azon, hogy mi vezethette odáig, hogy a mérleg nyelve már 120 kilót mutat alatta. Az egész 2012-ben kezdődhetett, ekkor született meg a legidősebb gyermeke, Jack, és elkezdtek felkúszni rá a kilók.
Rájött, hogy nyolc éven át egyáltalán nem figyelt arra, hogy miket eszik. Mire észbe kapott, már kórosan túlsúlyos volt, de sikerült saját erejéből 76 kilóra lefogynia – ismerd meg motiváló történetét!
Claire Druce egy évvel ezelőtt még a tükörbe sem szívesen nézett, elmondása szerint depressziós lett a saját látványától.
Az elmúlt 12 hónapban a negyvenéves édesanyának kitartásának és életmódváltoztatásának köszönhetően sikerült 44 kilót lefogynia.
Amikor 2020 karácsonya után meglátta ezt a képet magáról, elhatározta, hogy nem fog többé cukros teát inni, és tiltólistára helyezte az édességeket és a gyorsételeket is.
Az étrendje javarészt lassan felszívódó szénhidrátokból, zöldségekből és gyümölcsökből áll, és az étkezések közötti kanapéhencsergés helyett napi 10 kilométereket gyalogol.
– Borzasztóan éreztem magam, amikor rájöttem, hogy mennyire elhíztam. Hatalmasnak nézek ki a régi képeken, nagyon megdöbbentem – emlékezett vissza Claire Druce.
Korábban hét csésze cukros teát ivott naponta, mindegyikbe 5 kanál cukrot tett, most már csak vízzel oltja szomját. Reggelire dupla adag cukrozott gabonapelyhet evett, amit három csokiszelettel vagy egy egész csomag keksszel egészített ki tízórai gyanánt. Ezt granolára és müzlire cserélte.
Betartja a napi ajánlott tápanyagmennyiséget, és vett otthonra egy cross trainer edzőpadot, amin a kezdeti időszakban napi 2 kilométert gyalogolt. Így tudott leadni 6 kilót, majd ezután ment ki az utcára gyalogolni.
– A fogyás teljesen természetes módszerekkel zajlott. Szeretném minél több emberrel megosztani a történetemet, hiszen nem kell feltétlenül drága műtéten átesni ahhoz, hogy valaki le tudjon fogyni – mondta Claire Druce, aki méltán büszke elért eredményére.