Home / News / Zelenszkij és az ukrán milliárdosok: a csokoládékirály, a sikkasztó és a többiek

Zelenszkij és az ukrán milliárdosok: a csokoládékirály, a sikkasztó és a többiek

Az ukrán szupergazdagok – közülük többen Zelenszkijhez igen közel állnak – kevésbé ismertek a világban. A Forbes márciusi adatai alapján bemutatunk öt, nagyon gazdag ukrán milliárdost.

Vagyim Novinszkij – 1,4 milliárd dollár

Az oroszországi születésű üzletember, a Smart Holding Group tulajdonosa mindössze 2012 óta ukrán állampolgár. Ennek elnyerését követően parlamenti képviselő lett a Régiók Pártja színeiben.

A kilencvenes évek közepén került Ukrajnába, kezdetben a Lukoil olajtársaság alkalmazottjaként dolgozott, majd ukrán kohászati cégek felvásárlásába fogott.

2006-ban Smart Holding Group néven egyesítette cégeit, majd a következő évben a Smart Groupon keresztül 24 százalékos részesedést szerzett – az összeállításunkban szintén szereplő – Rinat Ahmetov által birtokolt Metinvest vas- és fémműben, amelyben jelenleg 24 százalékos tulajdonrésszel rendelkezik.

Petro Porosenko – 1,6 milliárd dollár

A “Csokoládékirályként” is ismert Petro Porosenko ukrán üzletember, politikus, a Roshen csokoládégyártó vállalat tulajdonosa, Ukrajna volt elnöke. 2009–2010-ben Ukrajna külügyminisztere, 2012-ben kereskedelmi és gazdaságfejlesztési minisztere volt.

A korábban az egyik legbefolyásosabbnak számító ukrán ipari csoport, a 2012-ben felszámolt Ukrprominveszt alapítója.

1989-ben szerzett nemzetközi közgazdász végzettséget a kijevi Tarasz Sevcsenko Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Nemzetközi Jogi Karán.

1990-től már az üzleti életben is tevékenykedett. 1990–91-ben a kisvállalkozások és kisvállalkozók Reszpublika elnevezésű szervezetének vezérigazgató-helyettese, 1991–1993 között pedig az Ukrajina Tőzsdeház Rt.-t irányította. 1993-tól 1998-ig az általa alapított Ukrprominveszt vezérigazgatója volt.

Cégbirodalmát kakaóbab-kereskedelemmel alapozta meg. 1990-ben kisebb édességgyártó üzemeket vásárolt, amelyeket később Roshen néven egyesített – ez néhány év múlva Ukrajna legnagyobb édességgyártó cégévé nőtte ki magát.

Emellett részesedéssel rendelkezett többek között a Lucki Autógyárban (LuAZ), az autóbuszokat előállító Bohdan autógyárban, valamint a kijevi Kuznya na Ribalszkomu hajógyárban.

Ihor Kolomojszkij – 1,8 milliárd dollár

A mérnök, üzletember, politikus, aki a fém-, kőolaj- és a médiaszektorban is rendelkezik érdekeltségekkel.

Ő alapította meg a PrivatBankot még a kilencvenes években, amely rövid idő alatt Ukrajna egyik legnagyobb pénzintézetévé nőtte ki magát. 2016-ban azonban Porosenko kormánya átvette a bank irányítását, azt állítva, hogy több milliárd dollárt sikkasztottak el.

Az Origo részletesen foglalkozott egyébként a Zelenszkijhez igen közelálló Kolomojszkij meglehetősen sajátos ügyeivel.

Több milliárdos társához hasonlóan ő is a Dnyipropetrovszki Kohászati Főiskolán végzett. Majd 2014 márciusa és 2015 márciusa között a helyi állami közigazgatási hivatal elnöke volt.

2021-ben az Egyesült Államok korrupciós ügyek miatt az üzletembert és családját kitiltotta az USA-ból.

Lapozzon, a következő oldalon bemutatjuk Ukrajna két leggazdagabb üzletemberét!

Viktor Pincsuk – 2,5 milliárd dollár

Ukrajna leggazdagabbjai közé tartozik Viktor Pincsuk ukrán mérnök-üzletember is, aki a londoni székhelyű EastOne nemzetközi befektetési és tanácsadó cég alapító-tulajdonosa.

Ő birtokolja az Interpipe Group acélipari vállalatot is, emellett médiaérdekeltségekkel is rendelkezik.

Gyermek- és fiatalkorát Dnyipropetrovszkban töltötte, ott járt általános és középiskolába. Eredetileg pszichiáter szeretett volna lenni, de nem vették fel az orvosi egyetemre.

Ezért a Dnyipropetrovszki Kohászati Főiskolára iratkozott be, ahol a szülei is tanultak.

1998–2006 között, két cikluson keresztül az Ukrán Legfelsőbb Tanács képviselője volt. Leonyid Kucsma korábbi ukrán elnök veje.

Rinat Ahmetov – 6,3 milliárd dollár

Ukrajna leggazdagabbja a tatár származású üzletember és politikus, aki ez utóbbi minőségében a Régiók Pártjának tagja.

Donyeckben született, egy bányászcsaládban. A családjuk egy aprócska, komfort nélküli, 20 négyzetméteres szobában lakott, rendkívül szegényes körülmények között.

Nem számított jó tanulónak az általános iskolában, később azonban ez megváltozott, és elvégezte a Donyecki Egyetem gazdaságtudományi karát.

Pályafutását egy szállítmányozó cégnél kezdte, karrierje azonban gyorsan ívelt felfelé, és nem kis részben befolyásos emberekhez fűződő baráti kapcsolatainak köszönhetően hamarosan milliomos lett. Sőt, 2011-ben már ő volt az ország legnagyobb adófizetője.

1995-ben a kezdeményezésére indult meg Ukrajna egyik új pénzintézete, a Dongorbank. 2000-ben megalapította a System Capital Management nevű céget, amely rengeteg mindennel foglalkozik, az acélipartól a bankszférán át a gyógyszergyártásig, de újságot, rádió- és tévéadót is ellenőriz.

Ahmetov mindezen kívül a Sahtar Donyeck labdarúgó klub elnöke és tulajdonosa.